Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2016

Inspriáló oldal

Kép
Na ez az ami nagyon tetszik nekem.
Elnézést kérek azért, hogy már nem is tudom, hogy ki osztotta meg ezt a blogot, de engem teljesen rabul ejtett.
Egyszerre csak kicsit mazsolázok belőle, remélem hosszú ideig el leszek a képek nézegetésével, az ötletek gyűjtögetésével, illetve az otthonunkba való beillesztésével.
A képek innen: http://www.vintagewhitesblog.com/












Fehér gyertyatartó

Kép
Mióta Fehér Levenduláék jóvoltából a gyertyatartók szerelmese lettem, gyakran nem bírok ellenállni a kísértésnek, hogy haza ne hozzak magammal egy újat, amit én aztán itthon kicsit átfestek, kedvem szerint alakítok.



Ez is egy ilyen "ezt nem bírom otthagyni" gyertyatartó amit én festettem át.



Szerettem, de azt hiszem meg kell, hogy váljak ettől a tárgyunktól is, mert ezen kívül van már néhány gyertyatartóm, és igyekszem ebben az évben megtartani a "kevesebb több" szemléletet a lakberendezésben.

Kiszellőztetett nappali

Kép
Megtörtént a nappali átalakítása.

Már alig vártam, hogy elérkezzen a vízkereszt, és elpakolhassam a karácsonyi dekorációkat, leszedhessem a karácsonyfát. Meglepődtem saját magamon, mert a korábbi években ezt addig húztam, ameddig csak lehetett. Szinte csak január közepén számoltam fel a karácsonyi hangulatot.
De az idén ez másként volt. Már január elsején viszketett a tenyerem.  Alig vártam, hogy "kiszellőztessem a nappalit". Fenyőfa ki, sok bezsúfolt tárgy ki, új letisztult bútor be, mint ahogyan az már a korábbi bejegyzésemben meg is írtam. Semmi flanc.
Két napja megvettük az új kanapét, pár perc alatt összeraktuk, és egy óra alatt áthuzogattuk a bútorokat.




Az "új fal" elé ment a kanapé, az iroda helyére egy fotel:

A régi kanapé helyére ment az iroda:

A dohányóasztal, és a virágtartóm  helyhiány miatt kikerült. (A virágtartótól valószínű meg fogok válni.)

Részletfotókkal később jövök majd.

Szürke nappali

Kép
Több, mint két év után kipörögte magát, hogy a nappalink nem jó így, ahogy van.
Elkezdtem benne fuldoklani.
Kicsi alapterületű, amit én még tele is zsúfoltam mindenféle ezzel-azzal.

Teljesen át kell rendezni, nincs mese.
És már láttam is magam előtt, hogy ezt ide, azt oda, ezt innen el, azon oda be.
Szerencsére az Ember is rábólintott!

"Jó ötlet Rékácska"
és már hozta is a mérőszalagot.

Komolyan? pont befér???
Hihetetlen, ez oda lett teremtve, stb.

A kanapé  viszont menthetetlenül kicsinek bizonyult, szerettem, mert Péter kétkezi munkája volt, de itthonra nem elég.
Kicsit fáj érte a szívem, de talán találunk neki megfelelő helyet máshol. :)

Új kanapé után néztünk a két ünnep között.
Azt már határozottan éreztem, hiszen ez hozta az átalakítás utáni vágyat is, hogy ez az agyonzsúfolt, befülledt "hangulat" leáldozóban van nálam.
Elég volt belőle.

A lehetőségekhez képest teret akarok, és szürkét.
Tényleg szürkét?
Igen, szürkét.

És, hogy a szürke kárpitos kanapé olcsóbb…